Suba Hajnalka - Mese a madarakról és a Szeretetről

Amikor még nem volt Föld, az összes madár a Szeretet Országában élt. Mondjuk meg ezt pontosabban: Az összes madár a Szeretet Országában volt, mert a valós életről, amely lényegéhez hozzátartozik a tudat, a legkisebb fogalmuk sem volt.

Egy napon az ország királya elhatározta, hogy életre kelti a madarakat. Sokáig nézett mindegyikre, csodálta gyönyörű színeiket és különféle alakjaikat, végül gyengéden megérintette szárnyaikat. Az érintés következtében a szárnyak szétnyíltak és a madarak életre keltek. Határtalan boldogság töltötte el lelküket. A Szeretet országában lenni csodálatos érzés volt. Mindenki otthon érezte magát, mint a legjobb családban. Maga a király biztosította nem csak az élelmet, hanem azt is, hogy mindenki önmaga lehessen, ami olyan fontos az egészséges fejlődés és az élet nehézségeivel való megküzdés szempontjából.

A király figyelmes szemei alatt próbálkoztak a madarak az első repülésekkel. Az ügyes bánásmód a szárnyakkal nem is olyan egyszerű, amilyennek tűnik. A madarak tanulták megtartani a testüket a széllel szemben, úgy hogy az segítségükre legyen. Gyakorolták a leszállást, hogy a céljuk elérése ne csak puszta véletlen legyen, hanem valami természetes. A haladások a repülés művészetében nagy örömöt okoztak nekik, hiszen azért lettek teremtve és ezért is éltek, hogy repüljenek.

 Azon a napon, amikor már az összes madár tökéletesen elsajátította a repülés művészetét, a király összehívta a nagy gyülekezetet.

- Sokáig éltetek az országomban. Megtanítottam veletek a repülés művészetét és biztosítottam nektek az élelmet. Most szabadok vagytok. Oda repülhettek, ahova csak akartok! A ti utatok gyönyörű, de veszélyes kaland lesz. - mondta a király.

- Itt a mi boldogságunk! Itt a mi hazánk! Miért kell innét elrepülnünk? hangzott el a nagy gyülekezetből.

- Mostanáig a Szeretet országában voltatok! De én megajándékoztalak benneteket a szabadsággal, azért, hogy egyszer majd mindenki saját szabad akaratából vissza jöhessen, mert itt van a ti igazi hazátok. A szívetekbe vágyat ültettem, hogy ne hagyja elfelejteni, hogy ide tartoztok, hogy önmagatok maradhassatok. Gyönyörű hangjaitokkal énekeljetek erről a helyről! Boldog repülést! - szólt a király búcsúzóul, majd még egyszer megérintette mindegyikük szárnyát és mindegyiknek még valamit súgott az útra.

Végül csak kevesen maradtak. Számotokra különleges feladatom van! - szólt titokzatosan a király. Számítok rátok, a ti segítségetekre. Azok akik elrepültek előttetek, a Szabadság országában nehéz pillanatokat fognak átélni, mert semmi sem olyan nehéz, mint az élet a Szabadságban. Ők ezt még nem tudatosítják. Nincs még semmiféle tapasztalatuk a szabadsággal, ezért ma még nincs értelme figyelmeztetni őket, vagy valamit is magyarázni nekik. Maguknak kell megismerni a szabadság árát és ízét. Mostanáig csak a nyugalom érzését ismerték, amit a jelenem biztosított. Mostantól saját maguk erejére lesznek utalva, érezni fogják, hogy mit jelent a magány. Megismerik a színes virágokat és a zöld fákat.

Én teremtettem őket nekik. Hűs forrás vízzel oltják majd szomjúságukat, a fák tetején éneklik majd a legszebb dallamokat. Megismerik majd a tél hidegét, a tollukra hullanak a hópihék, a sötét esőfelhők eltakarják előlük a nap fényét. Fészket raknak majd sárból, szalmából és ágacskákból, hogy megmelegedhessenek, hogy éljenek. Nem, sosem feledkezem meg róluk! Nem hagyom őket magukra! Nem lesz egy pillanat sem, amikor nem törődöm velük. De közülük sokan megfeledkeznek rólam és a szavaimra, amelyeket búcsúzáskor mondtam nekik.

Ezért kell utánuk repülnetek! Repüljetek azokhoz, akik reszketnek a hidegtől és nem tudják, mire vannak a szárnyaik, vagy hogyan használják őket! Repüljetek azokhoz, akik magabiztosan ülnek a fészkeikben és közben megfeledkeznek a küldetésükről. Végül repüljetek azokhoz, akiket erejük elhagy repülés közben és az a veszély fenyegeti, hogy a szakadékba zuhannak. Vigasztaljátok meg őket szavaimmal, bíztassátok testüket, lelküket!

- Király, miről beszéljünk nekik? kérdezte egyszerre a többi madár.

- Mondjátok mindenkinek: A király szeret téged! Addig nézzetek rá, amíg elhiszi és teli reménnyel és elszántsággal újra belevág a repülésbe.

Nagy feladat van előttetek. Tőletek függ azok sorsa, akiket szeretek. Sasoknak nevezlek benneteket és erős szárnyakat adok nektek. Azok biztonságosan elvisznek benneteket egészen a horizont határáig. A szemetekben fényesebb lesz a világosság, mint a nap fénye. Nem építetek fészket a fákon. Búvohelyet magatoknak a sziklák repedéseiben találtok. Ennek mély értelme van: mindenkit emlékeztetnetek kell, hogy a világon vannak. Fel kell ébresztenetek bennük a vágyat a haza után, amelyből jöttek és ahova vissza kell jönniuk.

A király szavai mélyen megérintették a sasok szívét és gondolatait. A büszkeség érzése a nemes feladattól félelemmel és a felelőség érzésével keveredett.

- Királyunk, a feladat, amivel megbíztál bennünket, nagy kitüntetés számunkra. Mindegyikünk igyekezni fog lelkiismeretesen teljesíteni. Nem vagyunk erre mégis túl gyengék? Habár adtál nekünk szárnyakat és a szemünket világosságoddal ajándékoztad meg, de a mellkasunkban ugyanolyan szív dobog, mint a többi madárnak, amelyeknek segítenünk kell. - mondta egy sas.

- Mindenki közülünk már most fél a magánytól, mindenki a melegségre és nyugalomra vágyik - mondta egy másik sas.

- Igen, ez így van.

A ti szívetek semmivel sem különbözik a többi madár szívétől. És ennek is mély értelme van. Ha más szívet adnák nektek, akkor nem teljesítenétek a rátok bízott feladatot. A többi madárnak kiváló dolgokról kell mesélnétek, de ők a ti nyelveteken nem értenének meg benneteket. Ezért nektek is meg kell ismerni a félelem érzését, tudnotok kell mi a vágy és mi a csalódás.

Aki nem szenved együtt a másikkal, az sosem érti meg a másik szenvedését. Ezért ti, az én sasmadaraim, még jobban fogtok szenvedni, mint a többi madarak, mert tudatában lesztek a gyengeségeteknek. Mert bennetek nagyobb lesz a vágy a tökéletesség után, mint a többiekben. Gyengék lehettek! Sőt nagyon szükséges, hogy tudatában legyetek gyengeségeiteknek, mert csak akkor lesztek szerények és csak akkor fogtok bizalmat érezni irántam. Higgyetek nekem és akkor semmi rossz sem történhet veletek.

A beszéd befejezése után a király odament mindegyik sashoz, egy pillanatig, mely az örökkévalóságnak tűnt, a szemébe nézett és ezt mondta:

- Enyém vagy mindörökre! - és gyengéd, szeretetteljes érintéssel a világba küldte."