Élt egyszer egy öregember meg egy öregasszony. Volt egy bakkecskéjük meg egy kosuk. A bakkecske meg a kos jó barátságban voltak: ahova a bakkecske ment, oda ment a kos is. Ha a bakkecske a veteményeskertbe ment káposztát lopni, a kos követte. Ha pedig a virágoskertbe füvet legelni, a kos oda is utána ment.

- Azt mondom én neked, asszony - szólt az ember a feleségéhez -, hajtsuk el a háztól ezt a kecskét meg a kost, mert sem a veteményeskert, sem a virágoskert nem marad meg tőlük.

- Hordjátok el magatokat, ne lássalak benneteket többé az udvaromon! - kiáltott a gazda a két jó barátra.

Amint a bakkecske meg a kos meghallották ezt, tarisznyát varrtak maguknak, és elindultak világgá.

Mennek, mennek, mendegélnek, hát egyszer csak egy farkaskoponyát találnak a mező közepén. A kos erős volt, de igen félénk, a bakkecske viszont bátor, de igen gyenge.

- Emeld fel a farkaskoponyát, kos barátom, te vagy az erősebb - szólt a bakkecske.

- Vedd fel inkább te, te vagy a bátrabb!

Addig vitatkoztak, amíg aztán közös erővel fel nem emelték, és bedobták a tarisznyába.

Tovább mennek, mendegélnek, hát Látják: tűz lángol az egyik mezőn.

- Menjünk mi is oda, ott tölt|ük az éjszakát, hogy a farkasok fel ne faljanak.

Odamennek a tűzhöz. A tűz körül három farkas ült, kását főztek.

Mit tehetett a két jó barát, jó estét kívánt a farkasoknak.

- Jó estét, jó estét! - örültek meg a farkasok.

- Még nem fő a kásánk, de most már hús is lesz hozzá belőletek!

Megijedt a bakkecske, a kos is igen megrémült. Eszébe jut a bakkecskének a farkaskoponya.

- Vedd csak elő, kos barátom, azt a farkaskoponyát!

A kos benyúlt a tarisznyába, és kivette a koponyát.

- Nem ezt, hanem a nagyobbikat! - mondja a bakkecske.

A bárány megint kihúzza ugyanazt.

- Van ott még nagyobb is, azt add ide!

Megrémültek a farkasok, azon kezdték törni a fejüket, hogyan szökhetnének meg innen: ,,Mert ez olyan két jószág, hogy a fejünket veszi, lám csak, egyre- másra húzzák elő a tarisznyából a farkaskoponyákat!"

Megszólal az egyik farkas:

- Úgy látom, nagyszerű társaságunk lesz a vacsorához, a kása is szépen fő már, de fel kellene még önteni egy kis vízzel. Elszaladok vízért a kútra.

Azzal fogta magát, és mát szaladt is. Közben gondolja magában:

,,Süllyedjen a pokol fenekére a társaságotok!" Várja a másik két farkas, mikor tér vissza a társuk, de közben ők is azon gondolkoznak, miként illanhatnának el innen.

- Elment az a gézengúz, aztán bizonyára leült valahol, a kását meg nincs mivel felönteni. Török egy vesszőt, megyek, visszakergetem.

Ezzel szedte is a lábát, többé vissza se tért.

A harmadik farkas tovább üldögélt nagy rémülten.

- Utánuk megyek már, megnézem, mi történt velük!

Már szaladt is, örült, hogy elmenekülhet.

Ekkor azt mondja a bakkecske a kosnak:

- Na, komám, most már kapjuk be egykettőre ezt a kását, aztán szedjük mi is a lábunkat!

Hamarosan bekapkodták, aztán, uccu, neki, vesd el magad!

Az első farkas ezalatt így gondolkodott:

,,Hát nem szégyen három farkasnak megijedni egy bakkecskétől meg egy kostól? Menjünk csak vissza, faljuk fel a bitangokat!"

Mire a farkasok visszatértek, a két jó barát már kiürítette az üstöt, kereket oldott, és felmászott egy magas tölgyfára. Törik a fejüket a farkasok, hol találhatnák meg a bakkecskét meg a kost. Elindultak a nyomukban, és megtalálták őket a tölgyfán. A bátor bakkecske felmászott egészen a tölgyfa tetejére, a kos pedig, mivel félénkebb volt, lejjebb maradt.

- Te vagy az idősebb – mondja a két fiatalabb farkas az öregnek -, te mondd meg, hogyan hozzuk le onnan az ebadtákat.

Hanyatt feküdt az öreg farkas a fa alatt, és elkezdett varázsolni. A kos remegve ült az ágon, de félelmében elvesztette egyensúlyát, és ráesett a farkasra.  A bátor bakkecske nem sokáig gondolkozott, elkiáltotta magát:

- Hozd csak fel ide azt az öreg farkast, majd én ellátom a baját!

Felpattantak erre a farkasok, nekiiramodtak, hogy csak úgy porzott utánuk az út.

A bakkecske is lemászott a nagy fáról, elmentek a mezőre, kalibát építettek, és még ma is ott élnek, ha meg nem haltak.