Szép versek!!!

Szabó Gitta

Kicsi fiú

örömmel vártalak,
hogy foghassam puha kezed,
de Te még maradtál,
nem siettél elébem,
időztél a finom melegben,
lágyan ringatoztál,
örömödben rugdalóztál,
ha fürödni vittelek.

Már egy hete vártalak,
dolgoztattalak,
hogy jöjj hozzám,
őszi lombot gereblyéztem,
hogy utad gyorsabb legyen,
s kértelek:
- Ne habozz tovább!

Itt az időd, jöjj hát hozzám,
Hadd fogja picinyke,
párnás,
rózsaszín kezed!

Tegnap borús volt a lelkem

Szabó Gitta

Tegnap borús volt a lelkem,

A Nap sem nekem ragyogott,

Hiába a csilingelő madárcsicsergés, mert

Füleim zárt kapui kirekesztették.

Bennem dúlt az égiháború,

Szemem őrülten pattogó szikrát szórt,

Ki bele nézett,

Nyakát behúzva eloldalgott.

Haragom tárgya, otthonom feldúlása,

Kalapács, fúró, zűrzavar és rohangálás, s

Levert, csempe szilánkjai repkedtek,

Mintha csak szemem haragos szikrái lennének.

Tüdőm is lázadt a porfelhő ellen,

Orrom állandó tüsszögésre ingerelve,

Ha bomba robbant volna, akkor se

Lenne nagyobb, és sűrűbb a porfelleg.

Lelkem zaklatott, feldúlt, mint a lakás,

Egy egész napra volt szüksége, hogy kidühöngje magát,

Tajtékzó haragja csendesen elüljön, akár

A porfelhő finom szemcséi a bútorokra települjön.

Végre eljött a nyugalmat, enyhülést hozó éj,

Lehunyt szemeim mögött

Az agyam sokáig dolgozott még, hogy

Rendbe rakja zaklatott elmém.

Lassan lazulni kezdtek feszült idegeim, s

az álmok mezejére tévedtem,

hol végre fülem kitárt kapui meghallhatták zengeni,

a madárkórus gyönyörű dalát.

Eljött a reggel, madárdaltól hangosan,

A vekker is ébresztőt fújt: bim-bam!

Fülem hallotta a madárdalt, mert

Zaklatott lelkem, az álmok mezején végre,

nyugalomra lelt!

Csend van a lelkemben

Baráti fogatomat, a négyest,

Felültetem a Göncölszekérre,

S így együtt majd a Nagy Medvére,

S az egészet a csillagos égre,

Hiszen éjjel, nappal gondolnak vélem.

Mint csillagok milliói rendületlen,

Járják utamat énvelem,

Ám, ha eljön az este,

A fárad munkás nap vége,

Mikor a gondolatok megpihennek,

Barátaimat hiába keresem.

Mikor beszélgetni volna egy kis idő,

Akkor a csend a főszereplő.

Csend van, semmi mozgás,

Csak két szóra, ha láthatnám,

Beszélhetnék velük,

Hiszen együtt lélegzünk.

Szeretem őket,

Hallgatásuk méreg,

Csak a semmi felel nékem.

Valamiért a zajban is,

Csend honol bennem!

/Szabó Gitta/