Boldog Karácsonyi Ünnepeket és Békés Új Esztendőt kívánva szeretném megosztani veletek a Karácsony igaz történetét.

Boldog Karácsonyi Ünnepeket és Békés Új Esztendőt kívánva szeretném
megosztani veletek
a Karácsony igaz történetét, melyet Czegei Wass Albert írt 1969
Karácsonyára, és amit felesége,
Elizabeth olvasott fel családi körben, miután elénekelték a nagyon
szeretett karácsonyi énekeket
és körülülték a csillogó karácsonyfát.

Czegei Wass Albert, Elizabeth és a család



WASS ALBERT


KARÁCSONY IGAZ TÖRTÉNETE:
" Most, hogy elcsendesült körülöttünk a világ és ragyog a betlehemi csillag, hadd
mondom el nektek az én történetemet.
A nagy titok történetét.
Lehet,hogy utoljára vagyunk így együtt a karácsonyi csillag alatt.
Ezért hát nagyon is ideje, hogy továbbadjam
nektek ezt a históriát.
A karácsony igaz történetét.
Nem a Mikulás és a vörös orrú rénszarvas
agyoncsépelt meséjét akarom elmondani.
Még csak nem is a pásztorokról és a kisded Jézusról szólót.
Ennek a történetnek a kezdete mindezeknél messzebbre nyúlik vissza.
Visszanyúlik abba a korba, amikor Isten
megteremtette a világot, és látta, hogy "nagyon jó minden, amit alkotott".
Isten megformálta az embert, belehelyezte őt ebbe a jó világba, és
mindeneket az ő gondjaira bízott. És az ember ekkor még boldog volt.
Szíve csordultig megtelt örömmel, mert szerette a világot, amit Isten
teremtett.
Aztán valami történt.

A Biblia szerint az Éden kertjében elbújva volt valahol egy kígyó.
És volt egy bizonyos tiltott gyümölcs is, amely nemcsak a jónak, de a
gonosznak tudását is őrizte. Az embernek, aki ezt a sok ezer éves
múltba tűnő bibliai történetet leírta, lehetett
valami fogalma a történtekről, csakhogy szavakkal nem tudta jól
kifejezni, ezért allegória segítségével írta le. Az ember mindig
allegóriát használ, mikor képtelen valamit rendesen megfogalmazni. A
jelképes ábrázolás pedig gyakran félrevezető tud lenni.
Egy biztos: beszélő kígyó nem volt, mivel Isten nem teremtett ilyesmit.
És nem volt semmiféle titokzatos alma sem, melyben elrejtezhetett a
gonosznak tudása, mivelhogy Isten nem teremtett gonoszt.

Valójában az történt, hogy az embernek voltak bizonyos elgondolásai
önmagáról, melyek távol álltak Istentől és távol álltak a számára
teremtett világtól.
Ezek az elképzelések aztán rendre kiterebélyesedtek benne, s ezekből,
az ő bensőjében, épített magának egy különálló és láthatatlan világot.
Az álmok és ábrándok világát. Egy világot, amely már kezdett hihetőbb
lenni számára, mint az a másik, melyet Isten teremtett.
Hogy haragvó angyal űzte ki lángpallosával az embert a
Paradicsomkertből, az csak mese volt, amit lelki szükségből, a maga
igazolására talált ki a Biblia írója....

Az ember saját akaratából került ki onnan. Ha az allegóriák útját
akarjuk járni, azt mondhatjuk: Isten világából az első emberi
találmány, egy sokfokú létra segítségével került ki, melyet a maga
világában együtt kalapált össze embertársaival, álmokból és
ábrándokból.
Kikerült hát a hajdani Édenből, és a visszavezető utat azóta sem képes
megtalálni.
Káin és Ábel álmodta a föld színére az első versengést, és ez a
verseny irigységet, gyűlölködést és gyilkosságot szült.
És attól az időtől fogva az ember nem tudta jónak és szépnek látni a
világot. Gonosznak és veszélyesnek látta. És minél inkább elhitte,
hogy gonosz és veszélyes, annál veszélyesebb és gonoszabb lett
körülötte a világ. Azután, az idő múltával, már képtelen volt meglátni
Isten alkotásában a jót, a szépet.

És már csak a maga világát látta, amely telve volt gyűlölettel és
szenvedéssel, igazságtalansággal, betegséggel és mindannak a
hiányával, amire pedig oly nagyon vágyott. Reménytelennek tűnő
lelkiállapotában fegyvereket talált fel,amelyek egyre hatékonyabban
tudtak ölni.
Betegségeket, melyek meg tudták hosszabbítani a
szenvedést.

Oltalmazó pajzsokat talált ki a maga kiagyalta fegyverek ellenében és
gyógyszereket a maga előidézte betegségek kezelésére, és az ember ezt
a gonosz tudást továbbadta, nemzedékről nemzedékre.
Minden nemzedék hozzátett valamit ehhez a "tudományhoz", mígnem abból
a gonosznak olyan hatalmas és olyan bonyolult birodalma alakult ki --
körbezárva az emberiséget minden irányból -- , hogy a nagyon is létező
Isten már nem látszott többnek, mint álomnak.
Távoli és valószínűtlen álomnak.
Csak valahol az ember lelkének legmélyén volt még egy gyönge kis pislákoló fény.
Mint távoli emléke valami tisztának, valami magasztosnak, valami szépnek.

Valami szomorú vágyódás az elvesztett Éden után, tétova reménye a rég
elfeledett, meleg és tiszta fény visszatértének.
A fénynek, amelyben úgy láthatná a dolgokat, amilyenek azok valójában,
és nem kéne tapogatózva keresgéljen a sötét homályában, hogy
megragadjon valamit, ami nem is létezik. Itt és amott, jéghideg téli
éjszakákon nehány ember fáklyákat gyújtott és a csillagvilágos szabad
ég alatt fenyőfákhoz kötözte azokat, figyelve a feltörő lángokat.

És azokból a lángokból ábránd született, új vágyálom.
Kevéske remény volt rá, hogy ez az
álom valósággá váljon, mégis sokat jelentett, csak
rágondolni is.
Az emberek kezdték ezt az álmot megünnepelni.
A sötétségen aratott győzelem vágyálmát.
A meleg felülkerekedését a hideg fölött.
A tavasz diadalát a tél fölött.
És nemcsak a természet önmagán vett győzelmét, hanem
az ember diadalát is, amit a maga szívén belül vívott ki, abban a
kegyetlen és sötét világban, amit maga-magának fölépített.
Ez volt valójában karácsony kibimbózása.
Isten könyörületet érzett az ember iránt, aki elveszett a maga
gyűlöletre és rútságra épített világában és képtelen volt
visszatalálni abba a világba, amit Ő teremtett számára.
Isten azért elhatározta, hogy küld az embernek valami nyomravezető
jelet. Olyan üzenetet,amit megérthet.

Jelet, amit követhet.
Jelzést, ami visszavezetheti őt a jóság és szépség világába.
Az üzenetet Jézus hozta el, vagyis a Messiás, vagy amilyen emberi
néven csak nevezni akarod Isten hírnökét, akit küldött az embereknek,
ember képében.

Innentől fogva már ismerheted jól a történetet.
A kisded Jézus megérkezését a földre Isten új gondolatának fényes
csillaga hirdette meg, és a Gondviselés angyalai, akik eljöttek a
csöndes pusztába az egyszerű pásztorokhoz.

Hogy miért éppen a pásztorokhoz jött az üzenet?
Mert ők a természet ölén éltek, Isten teremtett világában.

A pusztában, ahol több idejük volt gondolkodni, mint azoknak, akiket
városok kőfalai közé zárva lefoglalt a maguk alakította földi életük,
és a sok hiábavaló küzdelem a létükért.


"NAGY ÖRÖM JÓ HÍRÉT HOZZUK NÉKTEK! -- mondták Isten angyalai a pásztoroknak.
A pásztorok pedig fölnéztek az égre, látták odafönn ragyogni az új
csillagot és megérezték az üzenet jelentését.
Tudták, hogy azon az éjszakán fölöttébb nagy valaki született.

Valaki, akinek küldetése a világ megmentése kell legyen.
A pásztorok, izgatottságukban és örömükben, megjövendölt
Üdvözítőjüknek a legpompásabb nevet adták, ami csak szegényes
szókincsükből futotta: "ÚJSZÜLÖTT KIRÁLY" -nak nevezték Őt.
Nehányan, bölcsek, ugyancsak fölismerték a csillagot és beszámoltak
róla uralkodójuknak.
Elmagyarázták, hogy a különös csillag megjelenése jel, amely valakinek
a születését jelzi.
Valakiét, aki minden eddigi uralkodónál nagyobb lesz a földön. Nevet
is adtak az ismeretlennek a maguk tudása szerint, mondván: Ő lesz a
"KIRÁLYOK KIRÁLYA".


A karácsonyi történet további részleteit mindenki ismeri. A pásztorok
követték a csillagot és megtalálták a kisded Jézust egy jászolban.
Megcsodálták Őt.

A történetnek erre a részére vonatkozólag írásos bizonyítékaink vannak.
Nincs viszont bizonyítékunk sem a három királyok és a bölcsek
megjelenésére, sem az ajándékokra, amiket feltehetően hoztak.

Úgy
tűnik, hogy ezekkel a részletekkel később kerekítette ki a történetet
rajongó emberek túlfűtött képzelete.
Az egyetlen uralkodói tett, amiről tényleges bizonyítékunk van, a
zsidók királyáé, aki akkoriban a Római Birodalom vazallusa volt, és
aki megparancsolta, hogy az ország minden újszülött kisdedét meg kell
ölni.

Ebből is világosan kitűnik, hogy bár szóbeszéd
tárgya volt uralkodó politikai körökben, valójában senki sem tudta a
helyet, ahol a KIRÁLYOK KIRÁLYA megszületett.

Senki emberfia, kivéve a pásztorokat. József és Mária elmenekültek
Egyiptomba és nyolc évig éltek ott száműzetésben.
Majd,
amikor visszatértek a szülőföldjükre, félrevonult zárkózottságban
élték az életüket, kerülve,hogy a világ figyelmét kicsit is magukra
vonják.
A karácsonyi üzenet emléke azonban még akkor is tovább élt. Az emberek
még mindig suttogtak az Üdvözítőről, aki azon az éjszakán megszületett
nékik, és aki egy napon majd megszabadítja őket elnyomóiktól.
Vágyaikban úgy
jelent meg ez az új Üdvözítő, mint egy új Sámson, vagy egy új Dávid,
ki a rendíthetetlen harcos erejével és rátermettségével jön majd, és
kiverve az ellenséget felszabadítja az országot a római iga alól.

Később aztán, mikor Jézust szemtől szembe láthatták és
megtudták, hogy Ő azért jött, hogy békességet hozzon a földre, nem
pedig háborúságot,tanácstalanok és csalódottak voltak.
A tömegek nem akarták Őt azzal az Üdvözítővel azonosítani, akiről a
próféták beszéltek.
Azok, akik látták Őt beteget gyógyítani, varázslónak mondták, azok
pedig, akik hallották szólni, Keresztelő Jánosnak vagy valami hajdani
prófétának gondolták.

Csak igen-igen kevesek voltak, akik felismerték benne azt, aki Ő
valójában volt. Az egyházi vezetők szembefordultak vele, mert az Ő
tanításai ellentmondásban voltak vallásuk elfogadott tantételeivel.
A társadalom politikai vezetői ellene fordultak, mert Ő
elvetette a lázadás kirobbantásának gondolatát.

Végül megölték, mert Ő nem az volt, akit vártak.

Megölték Jézust, az embert, fizikai testében, de a Megváltót, az
isteni üzenetet, melyet Jézus hozott, mégsem tudták megölni.
Itt maradt az üzenet, bár csak nagyon kevesen értették meg és kevesek
tudtak róla.
Ezeket a keveseket hívták apostoloknak és tanítványoknak, akik
szétszéledtek a világban és kezdték magyarázni az örömhírt a népeknek,
mindnek a maga nyelvén.

De csak az egyszerű emberek értették meg, a tanulatlan, természettel
együtt élő emberek.

A többiek, akik városokban laktak és álbölcsességek elméleteihez
kötötték magukat, az üzenetben próbáltak olyan bonyolult valamit
találni, ami egyszerűen nem volt benne.

Az új vallás, amely Jézus élete és tanításai nyomán felépült, a
kereszténység nevet kapta, és követői a szegények és elnyomottak
voltak. Ez szította föl Rómában a zendülést, mely a birodalom
összeomlásához vezetett.

Ez szolgált alapul új birodalmak építéséhez.

Ahogy az idő múlt, tanult emberek, akik a tanítást mégsem értették
egészen, Jézus emlékezete nyomán felállítottak egy teljes, új
tantétel-gyűjteményt. Az évszázadok során ezer és ezer embert
sanyargattak, kínoztak és öltek meg Jézus nevében, úgymond "a
kereszténység javára".

A Jézus nevével alapított új egyház nem értette meg az örömhírt sem.
Az ember túlságosan mélyre süllyedt a maga téveszméinek tengerében, és
ezek a téveszmék idővel a világot egyre-egyre rútabbá tették.

E zavaros eszméken kitenyészett a gyűlölet, és a gyűlölettől
elburjánzott a csúfság.

Ezek a téveszmék egyre több betegséget, egyre több
nyomort, egyre több bűnt eredményeztek.
A bűn, nyomorúság és betegség pedig a föld arcát megint tovább csúfította.

Az emberiség ördögi körbe keveredett. Alulról, az összezavart,
emberalkotta elméletek mélyéből csak nagy néha ragyogott föl egy
gyönge kis fénysugár a világosságból, mit Jézus hozott el közénk, hogy
meglelhessük a visszavezető utat Isten igazi
világába. Ezek a feltünedező, egymástól távoli kicsi fények aztán, ha
halványan is, de mégiscsak kirajzolták az ember csinálta sötétségen
átvezető ösvényt.
"SZERESD FELEBARÁTODAT S MÉG AKI ÁTKOZ, AZT IS ÁLDJAD!"
Csak kicsike fénysugár ez. Alig elegendő, hogy az emberiséget előbbre
mozdítsa kétezer éven át, bár nehány hüvelyknyit.
Isten valódi üzenete eltemetődött sötét és bonyolult elméletek, üres
formaságok alá, az álműveltség kitaposott útja alá.
És bár az üzenet igen egyszerű, talán legtöbbünknek túlságosan is
könnyen érthető,mivel elménket hozzászoktattuk, hogy csak bonyolult
feladatokkal foglalkozzon, mégis,
az üzenetet általában a gyermekek értik meg, amíg csak gyermekek maradnak.
Mint ahogy, lelkük mélyén, gyermekek voltak a pásztorok is.

Isten világa csodálatos, és csodálatos az ember is. Ez minden, amiről
az üzenet szól.
Vedd le a színezett szemüveget, azt a hamis szemüveget, melyet az
úgynevezett műveltség rakott a szemed elé.

A félelmek, kétségek, téves hiedelmek, tanok és szokások színezte
szemüveget.
Vedd csak le, és mindjárt eléd tárul a világ, ahogy azt
Isten megteremtette.
Amilyen az valójában.
Hányd le öntudatodról az ember-képzelte tudás ábrándját,
a betegségek találmányát,
a szenvedés és gyűlölködés csinálmányát.
Isten soha nem teremtett ilyeneket. Ezek csak az ember maga alkotta
világában fordulnak elő, ami nem az igazi világ.
Ez csak a színezett szemüveg világa.

Ám a karácsonyi üzenet legnagyobb titka ezeknél mélyebben rejtezik.
A lét alapvető törvényében: az igaz szeretet törvényében.
Mint ahogy a természet világában minden, amit látunk vagy tapintunk
nem egyéb, mint egymásra ható erők különféle formája, azonképpen a
lélek világában az egyetlen létező elem a szeretet.

A világot szeretet hozta létre, szeretettel és a szeretet kedvéért.
Így hát a szeretet az egyetlen indíték, az egyedüli erő, ami képes
előbbre vinni a világot. Mondhatnánk, a szeretet hiánya olyan, mintha
fény nélkül járnánk a köd homályában, melyben elvész az ösvény, mely
démoni árnyakat sejtet és ami a semmibe visz.

De hasonlítható a szeretet hiányával élő ember egy csodálatosan
megalkotott MERCEDES autóhoz is, amelyben nincsen motor, jelképesen
szólva.

Ha van okunk, arra, hogy a karácsonyfa gyertyáit meggyújtsuk, az csak
az az egyetlen lehet, hogy emlékeztessük magunkat a szeretet
fontosságára az emberi létben.

A szeretetre, ami ragyogó fényként munkál a bennünket körülvevő sötétben,
ahol ez a mi világunk telve van az ember kitalálta rémképek ijesztő
árnyaival, melyek a gyűlölködés és a szenvedés egyazon tengelye körül
forognak.

Ezek a karácsonyi fények kell emlékeztessenek bennünket,
legalább egyszer az évben, hogy nincs más kiút ebből a végzetes
örvényből, mint a szeretet.

Ez a család, a mi családunk kedveseim, kicsi homokszem csak a világban.
De ha ti fel tudjátok fogni a karácsonyi örömhír valódi jelentését, és
annak tanítását a magatok kis bűvkörében mind elkezditek működtetni,
úgy ez a kicsi homokszem ragyogni fog, mint gyertya a sötétben, és
segít majd másokat, hogy ők is megleljék a maguk útját.

A világ, amelyben élhetünk, szép és jó.

A Csillagok, a virágok, a fák, a kék egek és esős éjszakák, a mosoly
embertársunk arcán,
a gondolat, mi örömöt és boldogságot fogan -- mindez így együtt a világ.
Mikor az útját járjátok, emlékezzetek rá: nincs semmi egyéb
körülöttetek, mint Isten, meg amit belőle visszatükröztök.

Ha olykor-olykor úgy érzitek, hogy sötét árnyak vesznek körül, jusson
eszetekbe, hogy csak a magatok árnyékát látjátok, és a sötétség abban
nem egyéb, mint a fény hiánya.
Munkálkodjatok ezeken a magatokban rejlő sötét foltokon, és akkor
megszabadultok a gonoszság, a betegség, a szomorúság árnyától, és
minden egyébtől, ami megrémíthet. Legyen menedéktek a szeretet, és
jobb lesz a világ, amelyben éltek.

Ez, szeretett gyermekeim és unokáim, az én nektek írt karácsonyi történetem.

Emlékezzetek rá, ha majd az éjszaka sötétje rátok szakad. Mikor majd
úgy látjátok, hogy a világ elmerül a ködben, és én többé már nem
leszek itt, hogy kinyújtsam felétek a kezem.
Veletek leszek mindig, ennek a karácsonynak az emlékezetében."